Széchenyi utcai „Gézengúz” Óvoda

Először is Gazdag Erzsi: Vers az óvodáról c. verséből szeretnék idézni, mely óvodánk szemléletét tükrözi:

„Olyan ez az óvoda,
mint egy mese-palota
csupa dal, csupa vers
csupa játék.”

Óvodánk Csongrád délnyugati, külvárosi városrészén helyezkedik el, családias környezetben. Már 1960 óta működik óvodaként, és várja hatalmas szeretettel a gyermekeket. Pályázati forrásoknak köszönhetően óvodánkat 2017-ben felújították, a mai kor elvárásainak teljes mértékben megfelel. Jól felszerelt óvoda vagyunk, széles tárház áll rendelkezésünkre a fejlesztő játékokból, eszközökből. Az udvarunk is egyre szebb, a 33 méteres mesefalunk csodálatos panorámát biztosít a gyermekeknek. Udvari játékaink is bővültek az utóbbi időben: a hinták, mászókás-csúzdás vár, homokozók, mókuskerék, rugós hinták mellett már mérleghinta is várja a gyermekeket, sőt műfű is letelepítésre kerül hamarosan, melyen focizhatunk, labdázhatunk a gyermekekkel.

Legfontosabb célunk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat az óvodában, szeretetteljes, biztonságos légkört teremtsünk számukra és a közös tevékenységekben, játékokban szívesen és örömmel vegyenek részt. Ezen tevékenységek során a gyermekek örömteli élménye és játéka mellett, a komplex és differenciált fejlesztésük is megvalósulhat, szinte észrevétlen fejleszthetjük a gyermekek képességeit, készségeit.

Óvodánk igazán gyermekközpontú szemléletű: Óvodapedagógusaink, Gyógypedagógiai asszisztenseink és Dajkáink hatalmas szeretettel, szakmailag felkészülten végzik minden nap a munkájukat. Óvodapedagógusaink mérhetetlen szeretettel, az előző évek tapasztalataira építkezve, tudatosan, a gyermekek egyéni és életkori sajátosságainak figyelembevételével tervezik, szervezik és valósítják meg a tevékenységeket/ kezdeményezéseket. A Pompás Napok és az Így Tedd Rá! módszertanát is eredményesen alkalmazzuk.

Nagyon fontos számunkra a családokkal való folyamatos kapcsolattartás és együttműködés, ezért gyakran szervezünk közös, családi programokat.

Kizöldítő Óvoda vagyunk, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos magatartás alakítására, melyben nem csak a külső világ tevékeny megismerése során valósul meg, hanem az óvodai élet valamennyi területén megjelenik a mindennapjainkban.

Kiemelt feladataink az óvodánkban: az egészséges életmód és szokásrendszer kialakítása, az egyéni és differenciált fejlesztés, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek megsegítése, a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése, a néphagyományőrzés és népi kultúránk ápolása.  Az ünnepeket és jeles napokat is mindig megjelenítjük az óvodai nevelőmunkánk során.

Tehetségcsoportokat is működtetünk az óvodánkban, melyekben a gyermekek kedvük szerint részt vehetnek, a képességeiket kibontakoztathatják. Ezen tehetségcsoportok a Mazsorett, a Néptánc és népi játék, a Pompás Meseműhely, az Ovifoci. Továbbá külsős Foglalkoztatók tartanak Birkózás és Hittan foglalkozást is az érdeklődő gyermekeknek.

A rajz-, és alkotópályázatokban is szívesen részt veszünk a gyermekekkel.

Jelenleg kettő vegyes életkorú csoport működik az óvodánkban: a Napocska és a Szivárvány csoport.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Mint minden weboldal, a ovodak.csongrad.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket.

Értem