PLATÁNFA ÓVODA

2000. szeptember 1-jén Csongrád óvodái egy igazgatás alá kerültek, melynek egyik tagintézménye a mi óvodánk; a Platánfa Óvoda. Nevét nem véletlenül kapta, hiszen több száz platánfa szegélyezi a város fő utcáját, az óvoda épületének is ezek a fák adnak árnyas menedéket. A város központjában, családi házakkal beépített területen helyezkedik el.

Óvodánk történetét az 1900-as évektől tudjuk nyomon követni. Berényi Lipótné volt az óvoda épületének tulajdonosa, aki magán óvodaként működtette lakását, úttörő munkát végezve a kisded nevelés területén. 1922-től a város tulajdonába került az óvoda, majd 1944-ben korszerűbb emeletes épületté építették át.

Jelenleg három csoportban tudjuk fogadni a hozzánk érkező 2,5-6 éves korú gyermekeket. Férőhelyeink száma: 75 fő. Csoportszobáink területe a földszinten azonos, az emeleti két csoportszoba mellett tornaszobával is rendelkezünk. Emellett logopédiai és fejlesztő szoba, iroda, óvónői szoba, szertár, melegítő konyha, gyermek és felnőtt mosdók is megtalálhatók az intézményben. A földszinti csoportszobákban egy-egy galéria ad lehetőséget a gyermekek játéktémáinak gazdagítására. A szobák bútorzata esztétikus, a gyermekek méreteihez illeszkedik. A rendelkezésre álló játékok mennyisége és minősége megfelelő.

Nevelőtestületünk egy jól összeszokott, nyitott, vidám, elfogadó közösség. Innovatív szemléletünk segíti a beilleszkedési-, tanulási-, magatartási nehézséggel küzdő, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek befogadását. A hátrányok leküzdését és a felzárkóztatást a Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei végzik logopédus, fejlesztőpedagógus személyében. Hat óvodapedagógus, három dajka és két közcélú foglalkoztatott együttes munkája teszi még hatékonyabbá óvodai nevelőmunkánkat.

Udvarunk két részre osztott, a belső teljesen természetes talajú, a külső vegyes. Belső udvarrészünkben egy nagy platánfa ad árnyékot a homokozó fölött. Természetes alapanyagú játékok járulnak hozzá a gyermekek szabad levegőn való mozgásigényének kielégítéséhez. Külső udvarunk egy része aszfalt borítású, amely alkalmas a nagyobb gyermekek által kedvelt kerékpárokkal, kismotorokkal való közlekedésre.

Fontos nevelési céljaink a környezeti értékek megbecsülése, a hagyományok ápolása, az erkölcsi értékek alakítása, az együtt munkálkodási képességek értékközvetítése, a személyiség gazdagítása. A szülőkkel való együttműködés, az együtt gondolkodás és együtt nevelés közös programokkal, élményekkel fűszerezve, nevelési gyakorlatunk alapja. Igyekszünk minél több olyan közös programot szervezni, ahol az óvoda-gyermek-szülő élményekkel gazdagodhat. Óvodánkban a kirándulások, gyermeknapi kerti parti, tök parti több éves hagyományokra tekint vissza. Környezeti nevelésünket folyamatosan bővítettük a zöld jeles napokról való megemlékezéssel.

A környezettudatos szemlélet kialakítása csak az erkölcsi normák megismertetésén, gyakoroltatásán keresztül, a szokások kialakításával lehetséges. Óvodánk 2011-ben a városban elsőként nyerte el a „Zöld Óvoda” címet. Egész évben folyamatosan biztosítjuk a szelektív hulladékgyűjtést, melynek bevétele anyagi forrásainkat bővíti. Ezen összegeket a gyermekek udvari játékeszközeinek, élményeinek bővítésére fordítjuk.

 

Ezt követő évben 2012-ben Madárbarát Óvoda cím birtokosa lettünk. Óvjuk, gondozzuk az udvarunkon előforduló, visszatérő madár vendégeinket. A folyamatos megfigyelés során tapasztalatot szerezhetnek gyermekeink a madarak életéről, így alakítjuk környezetükhöz való pozitív érzelmi viszonyulásukat.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Mint minden weboldal, a ovodak.csongrad.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket.

Értem