Az intézményben folyó projektek, pályázatok:

EFOP-3.9.2 -16 Helyi humán kapacitások fejlesztése – térségi szemléletben

 

Projekt címe: „Tisza-menti virágzás”

Konzorcium vezető: Csongrád Város Önkormányzata

Képviseli: Bedő Tamás Csongrád Város polgármestere

Projektünk támogatja a gyermekek és tanulók – kiemelten a hátrányos helyzetűek – közneveléshez és felsőoktatáshoz való hozzáférését iskolán kívüli programok megvalósításán keresztül. A köznevelési intézményeken kívüli szervezetek és szakemberek közreműködésével végzett személyiség és kompetenciafejlesztő tevékenységek az oktatási rendszer esélyteremtő jellegének javítását szolgálják.

Projekt célunk továbbá, a kisgyermekkori nevelés hozzáférhetőségének és az óvodapedagógusok képzettségi szintjének emelése. Projektünkben megjelenik a család által betöltött központi szerep és a komplex óvodai szolgáltatásfejlesztés célja, szolgálva az egész életen át tartó tanulás, a társadalmi beilleszkedés, a személyes fejlődés és a foglalkoztathatóság szempontjából nélkülözhetetlen alapkészségek elsajátításának elősegítését.

Célunk, hogy a projektben résztvevő települési óvoda optimális személyi és tárgyi feltételeket tudjon biztosítani a kisgyermekek számára személyiségük kibontakoztatásához, különösen a hátrányos helyzetű gyermekek esetében.

***

TOP-1.4.1-15-CS1-2016-00010 azonosítószámú pályázat

 

„A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével”c.

„Széchenyi Utcai „Gézengúz” Óvoda részére

A projekt 2017 decemberében az óvoda felújítását és átadását követően 5 év fenntarthatóságot vállalt.

A felhívás célja az volt, hogy óvodáskorú gyermekek elhelyezését támogassa. Az óvodai ellátáshoz való hozzáférést javítva a szolgáltatások minőségét fejlesztve. Fontos jellemzője volt a meghirdetett programnak az is, hogy a közszolgáltatást úgy fejlessze, hogy az családbarát és a munkába állást segítő intézményt hozzon létre.

***

TOP-1.4.1-15-CS1-2016-00020 azonosítószámú pályázat

 

„A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével”c.

 Bercsényi óvoda felújítása

A projekt 2017 decemberében az óvoda felújítását és átadását követően 5 év fenntarthatóságot vállalt.

A felhívás célja az volt, hogy óvodáskorú gyermekek elhelyezését támogassa. Az óvodai ellátáshoz való hozzáférést javítva a szolgáltatások minőségét fejlesztve. Fontos jellemzője volt a meghirdetett programnak az is, hogy a közszolgáltatást úgy fejlessze, hogy az családbarát és a munkába állást segítő intézményt hozzon létre.

***

EFOP 3.1.3-16-2016-00001 Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása kiemelt projekt az „Esélyteremtő óvoda”

 

Az „Esélyteremtő óvoda” projekt célja, hogy országszerte közösen létrehozzunk egy olyan intézményhálózatot, melynek tagjai az esélyteremtő nevelési eljárásokat eredményesen alkalmazzák és képesek azokat más óvodákkal is megismertetni. Mindezzel hozzájárulva a hátránykompenzáló képesség hatékonyságához, a társadalmi helyzetből fakadó hátrányok mérsékléséhez.

***

EFOP-3.3.2-16 – Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért

Hozzáadott érték – Komplex program Csongrád és térsége köznevelésének eredményességéért

Csongrád Városi Önkormányzat pályázatot nyújtott be az EFOP-3.3.2-16-2016-00143 azonosító számon 11 nevelési és oktatási intézmény együttműködésével és a Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum közreműködésével.   Pályázatunk fő célja esélyteremtő és a hátrányok leküzdését segítő, hosszú távú komplex programsorozat megvalósítása a csongrádi térségben. A nevelési és oktatási intézmények mindegyike kulturális órán vesz részt több alkalommal a Könyvtárban és a Múzeumban. A programok hosszú távú fennmaradásának érdekében olyan tájékoztató anyagok kidolgozására kerül sor, amelyek nemcsak a célcsoport bevonását, hanem a programok részletes bemutatását, céljait, eredményeit is tartalmazzák.